panelkutya
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Láttak minket:
Indulás: 2007-04-10
 
időmérő
 
Állat és ember

Az ember és az állat közötti kapcsolatot csak az utóbbi 50 évben vizsgálták igazán behatóan. Persze tudjuk, hogy már a régebbi korok embere is megtanulta, "hogyan bánjon" a haszonállataival, történelmi tények igazolják, hogy egy-egy állatfajtának híres szakemberei voltak már a középkort megelőzően is, bár csak viszonylag szűk területen, hiszen akkoriban még nem volt világméretű kommunikáció, mint manapság. Ezek a szakemberek az állatokkal való bánásmódot magas szinten művelték, és biztosak lehetünk benne, hogy az állatszeretetük kapcsán az állatok reakcióit, az emberekkel való kommunikációját is megtanulták.

Az első igazi etológus Konrad Lorenz, osztrák tudós volt.

Konrad Zacharias Lorenz (Bécs, 1903. november 7. – Bécs, 1989. február 27.) az ún. klasszikus összehasonlító magatartáskutatás egyik úttörője, a modern etológia egyik megalapítójának is szokták nevezni. Ő maga ezt a kutatási területet 1949-ig „állatpszichológiának” hívta, és a német nyelvterületeken őt tekintik e terület alapító atyjának. 1973-ban Karl von Frisch-sel és Nikolaas Tinbergen-nel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az „egyéni és szociális viselkedésminták felépítésével és működésével kapcsolatos felfedezéseiért“.


1990-ben alapították a IAHAIO, nevű szervezetet, (International Association of Human-Animal Interaction Organizations - Nemzetközi Emberi és Állati kapcsolatokkal foglalkozó egyesületek Szervezete), melyet  azzal a céllal alapítottak, hogy nemzetközi szinten összefogja azokat a szervezeteket, amelyek az ember és az állat kapcsolatával foglalkoznak. Fő feladata a tagországok közti koordináció és segítségnyújtás, ezen kívül rendkívül jelentős szerepe van a kutatási eredmények terjesztésében és újabb kutatási projektek támogatásában. A szövetségnek mára közel 30 tagszervezete van. Bővebb információ a szervezetről: www.iahaio.org

2007-es Tokiói konferenciájukról itt olvashattok:  allati.virtus.hu/

2008-as Prágai konferenciáról pedig itt: http: www.edikiskutyak.eoldal.hu/cikkek/erdekessegek/valtozik-az-allatok-szerepe-a-tarsadalomban

 


HÍREK Nektek!

 

Frissítve: 2024.02.29.

Tavasztól újra jönnek a rendezvények!

  • március végén - Húsvéti tojáskereső játék

  • április 21.  - Országos Bulldog Találkozó

  • május 5. - Felelős Állattartás Napja

  • május 12. - Országos Tacskó Találkozó

  • május 26. - Kutyás Piknik

  • június 8. - Civilek Uccája

 

Póráz - mind a 125 adás visszanézhető a youtube-on. (Póráz címen keresd) !

Újra nagy siker volt a kiállításunk a Civil Házban! A Szelidített Paneldzsungel- avagy a felelős állattartás alapjai kiállítást 2000-nél is több látogató tekintette meg! 

Közösségi díjjal jutalmazta a Zuglói Önkormányzat egyesületünket! 

 

Mindennapi fontosságok    - Itt a tavasz!

                                               -  A mozgás öröme

 

Hírek, infók -    Kutyakert képtár (bal oldali menüben)             

Érdekes cikkek: Állati segítség

-     Sétaidő (aktív napi időjárás előrejelzés a jobb oldalon alul)

-     Elveszett!!! (avagy mit tehetsz, ha elveszett kedvenced?) (lásd menü)

-     Találtam!!! (avagy mit tehetsz, ha találtál egy gazdi nélküli kutyát?) (lásd menü)

-     Kisállatbiztosítás - egy hasznos kiadás (lásd menü)

-     GYŰJTÉS! (HASZNÁLATON KÍVÜLI POKRÓCOK, TÖRÜLKÖZŐK, kutya és macskaeledel STB ) (lásd: menü !)

-     Ahol élünk / képtár a Fürediről...

-     Állatvédelem / állat és ember

-     Állatvédelmi törvény Frissítve!

-     Kutyakert/ Mi az a Kutyakert?

-     Olvasnivalók / a közösség ereje

-     Kutyakukák a kerületben

 
Felelős állatartás

Az állattartás rengeteg örömmel ajándékoz meg minket, de nagyon sok felelősséggel is jár!

Olvassátok el!

www.felelosallattartas.hu/index.php

ajánlok egy könyvet, nagyon jó, olvasmányos, kutyás:

www.hazikedvencek.hu/kedvenc/aktualitasok.php#kalauz

 
sétaidő

 Időjárás előrejelzés

 
Hőőőőőőhullláááám
Nagyon meleg lett az idei nyár. Nem ritka a 35-40 fok napközben
Hogyan véded a kutyádat a melegtől?

Rövidre nyírtam a bundáját (1 / 25%)
Sokat fürdetem, szinte mindig vizben van (0 / 0%)
Sokat vagyunk a szabadban, tó, folyó közelében (3 / 75%)
Néha nyakonöntöm vízzel (0 / 0%)
Legyezem (0 / 0%)
Sehogy, eleget liheg (0 / 0%)
Saját ventillátora van (0 / 0%)
Elfüggönyözött szobában tartom (0 / 0%)

Szavazatok száma: 4

Létrehozás időpontja:
2011-07-17 13:24:02

Szavazás lezárva:
2012-03-05 23:00:32


Lezárt szavazások
 
Védekezz!!
Tavasszal kikelnek az élősködők.
Mennyire véded kutyádat ellenük?

Sokat vagyunk szabadban, rendszeresen oltatom, és csepegtetem.
Sokat vagyunk kinn, de elég a sokszori fürdetés és fésülés.
Sokat rohangál, de csak átvizsgálom esetenként, és kiszedem a kullancsot.
Nem vagyunk annyit a szabadban, hogy bármit rá kéne kennem.
Nincs rá szükség, az én kutyámba sose másznának bele élősködők, hová gondolsz??
Nem tudom hogy kellene védekezni
Ha kimegyünk lefújom spay-vel, igaz hogy büdös, de a kullancs-bolha is elkerüli.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre