panelkutya
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Láttak minket:
Indulás: 2007-04-10
 
időmérő
 
Állatvédelem

Bántalmazni sokféleképpen lehet valakit.

 

Az aktív formája, amikor tettlegesen, vagy lelkileg bántalmazzák.

Az inaktív amikor nincs konkrét célpont, erről később lesz szó.

 

Sajnos elég sokszor hallhatjuk, sőt néha láthatjuk, hogy állatokat kínoznak, vernek olyan embernek talán nem is nevezhető kétlábúak, akik gonoszságból, frusztráltságból, genetikai iq-hiányból, vagy az alkohol hatására teszik mindezt.

Kérdés, hogy ilyenkor mit lehet tenni?

Többféle szinten, többféle megoldás létezik.

 

Amennyiben azt látjuk, hogy vernek, kínoznak egy bármilyen állatot (akárhány lábú, és bármekkora méretű), és ez testi/lelki sérülésekkel jár, akkor azonnal kell cselekedni.

Mielőtt azonban nagy lendülettel nekimennénk az illető agresszornak, jusson eszünkbe a saját testi-fizikai képességünk, és főleg, hogy egy feldühödött, vagy épp jól szórakozó, de mindenképpen épp magas adrenalin szinttel bíró, felhevült állapotban lévő személlyel vagy személyekkel  állunk szemben. Persze a meglepetés hatása azért valami, de saját testi épségünk kockáztatása meggondolandó. Ha nincs kéznél pár nagydarab társunk, vagy néhány járókelő, akivel csapatot alkothatunk, akkor mindenképpen szóljunk

a rendőrségnek. A számuk bármilyen telefonról ingyenesen 107, segélyhívásnak számít, vagyis nulla egyenleggel is hívható.

Amennyiben a rendőrség ügyeletén, a telefonban azt a bejelentést hallják tőlünk, hogy egy feldühödött ember ordítozik, verekszik és tombol az utcán, vagy akár a saját házán, lakásán belül, és ennek hatására sírás, ordítás, jajgatás hallatszik, úgy mindenképpen ki fognak jönni. Ne hagyjuk lerázni magunkat, igenis jöjjenek ki, hiszen aki egy állattal így bánik, az akár egy emberrel is teheti, vagy folytathatja azt.

Persze ha társasággal közlekedünk, akkor is előfordulhat, hogy az anyázáson és a szidalmazáson túl, esetleg nekünk támad a feldühödött verekedő, ilyenkor aztán tényleg azonnal telefon a rendőrségre. Egy őrjöngő verekedő elől elmenekülni nem szégyen. Szép dolog a hősiesség, de ha leütnek, akkor nem tudsz segíteni, inkább szaladj odébb, és telefonálj, kérj segítséget. Ha embert támadnak az utcán, az vészhelyzet, arra rögtön reagálni kell a rendőrségnek. Ha ahhoz se érzel elég bátorságot, hogy a rendőrséget felhívd, akkor hívj fel egy állatvédő szervezetet. A 197-es számon érdeklődhetsz az elérhetőségeikről.

Ha van lehetőségünk rá, fotózzuk le, vagy készítsünk videofelvételt az esetről. (szinte minden mobiltelefonban van kamera már). Ha nem kapunk segítséget, vagy nem találunk tanúkat magunk mellé, ez alap  lesz a feljelentéshez, illetve az eljárás folyamán köszönettel veszik az ügyet intézők.

 

Akár kijöttek a rendőrök, akár nem, amennyiben lehetőségünk van rá, a sérült, vérző állatot orvosilag el kell látni. Sokan félnek attól, hogy az orvosi költségek komolyan megterhelik majd a pénztárcájukat. Ez sok esetben igaz is, ám a legtöbb állatorvos a vészhelyzetben lévő állatok ellátását pusztán humánus szívességből is elvégzi. Nem arról van szó, hogy ilyenkor kell oltatni, féreghajtani, meg körmöt vágatni, hanem azokról a beavatkozásokról, amik az állat átvizsgálására, illetve az életmentő beavatkozásokra (hurkok, vasak eltávolítása, esetleges azonnali infúzió a kiszáradt állatnak, vérzéscsillapítás) vonatkoznak. Az állatkórház a Lehel út 43 szám alatt éjszaka is nyitva van, de nappal az átvizsgálást a körzetben dolgozó állatorvosok  is elvégzik. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, kérjünk segítséget a minden kerületben fellelhető állatvédő szervezetektől.

 

Elkobzási lehetősége csak a rendőröknek van, és nekik is csak alapos eljárás után. Ők, amennyiben idáig jut a dolog, mindenképpen hivatalos gyepmesteri útra terelik az ügyet, de újabban láttunk már példát, hogy hivatalosan bejegyzett állatvédő szervezetek segítségét is elfogadták, pusztán humánus okokból. Ha viszont bírósági határozat, és rendőri támogatás híján, csak úgy, elvisszük az állatot, és a verekedő hitelt érdemlően bizonyítani tudja a tulajdonjogát, az lopásnak számít, és miket fognak megbüntetni, hiába hivatkozunk arra, hogy az állat életét védtük.

 

Ha az elkövető az utcán hagyta a bántalmazott állatot, és lehetőségünk van rá, mindenképpen kezdjünk hozzá a mentéshez. Állatorvoshoz kell vinni, majd valamely állatvédő vagy állatbarát szervezet telefonszámát felcsörgetve segítséget kérni.

Ha a tettes ismeretlen, a rendőrség hamar le fogja zárni az ügyet, ha ismert az illető személyazonossága, akkor szabálysértési eljárást kezdeményeznek vele szemben. Ennek elsődleges feltétele, hogy legyen szemtanúja az eseményeknek, anélkül sajnos megússza. A szemtanú kérheti adatai zártan kezelését, vagyis  nem köteles a rendőrség az illető lakcímét, telefonszámát, elérhetőségét kiadni.

 

A felgyógyult állat elhelyezéséről az állatvédő szervezetek segíthetnek gondoskodni. Sajnos a menhelyek nagy része totálisan tele van, sok helyen már a rendleletek és az engedélyek ellenére, pusztán emberiességi okokból fogadnak be ebeket. Ezért ha lehetőségünk van otthonunkban elszállásolni a kis jószágot, és tudunk neki mi magunk megfelelő új tulajt, akkor bátran éljünk ezzel a lehetőséggel, de mindenképpen szóljunk valamely állatvédő szervezetnek, mert elképzelhető, hogy lopott, vagy befogott, és eredeti gazdái által nagyon keresett jószágról van szó. A szervezetek nagy része szoros kapcsolatban áll egymással, tájékoztatják egymást, és segíthetnek az elhelyezésben.

Az ilyen bántalmazott ebek új gazdához kerülése kétesélyes. A tartós testi sérülések mellett a lelki sebek is nyomot hagynak a kis jószágon, amit csak hatalmas szeretetmennyiség oldhat fel.

 

A másik eset, amikor valaki tartósan, de szemmel alig látható vagy -beazonosítható módon, vagy lelkileg kínozza a környezetében élő állatot.

Ilyen kínzásnak, bántalmazásnak nem csak az számít, amikor valaki napi rendszerességgel megveri az állatát. Az is kínzás, ha nem megfelelően gondozza, nem oltatja, nem megfelelően táplálja, ha a fajtársaktól elkülönítve, tartós bezártságra és magányra ítéli, vagy tartósan lelki terror alatt tartja, vagy olyan tevékenység elvégzésére kényszeríti, ami neki fájdalommal, indokolatlan agresszióval, esetleg fajtalankodással jár.

Ebben az esetben dokumentált formában (vagyis felírjuk, hogy mikor, hány órakor, hol és mit tapasztaltunk), a kerületi (körzeti) jegyzőhöz kell bejelentést tenni, írásban. (a fotók, és a videofelvételek itt is hasznosak lehetnek).

Ő köteles utánajárni a bejelentésnek, és amennyiben úgy tapasztalja, hogy az valós tényeken alapul, köteles eljárást indítani. Ha szükségesnek látja, akkor feljelentést tehet az elkövető ellen, majd a bírósági határozat alapján el is kobozhatja az állatot. Amennyiben úgy látja, hogy azonnali beavatkozás szükséges, ez akár órákon, vagy napokon belül is megtörténhet. Persze alaposan mérlegelni kell minden ilyen bejelentést, ami az egyik embernek csak játék, azt egy kutyát vagy macskát nem tartó ember más szemmel láthatja. (Nemrég a kertes házas utcában élő Athos kutyát - egy fajtatiszta golden retrivert- jelentették fel, hogy délutánonként túl hangosan örül gazdája hazaérkezésének. Szerencsére a jegyző felismerte a "jószomszédi bejelentés"-ben rejlő rosszindulatot, majd a helyszíni szemle és a felek meghallgatása után elutasította a beadványt)

 

A harmadik eset, amikor már nem tudunk segíteni egy megkínzott állaton, és csak a tetemét találjuk meg.

Ha megkínzott, felakasztott, széttépett állatot találunk akkor hívjuk a rendőrséget. Fotózzuk le a helyszínen (lassan már minden mobiltelefonban van kamera), és tegyünk bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 107-es számán. Ha már csak a tetemet találtuk meg, ne nyúljunk hozzá, a bizonyítékok megsemmisítésén felül még egy jó kis fertőzést is beszerezhetünk. Bízzuk az egészet szakemberekre. Ha máshoz nincs bátorságunk, a kerületi főállatorvosi hivatal telefonszámán jelentsük be, hogy elpusztult állatot találtunk.

 

Kevesen tudják, de az állatkínzásnak van egy inaktív formája is.

Ilyen eset például, amikor a szomszéd néni kitesz egy tányér patkányméregbe forgatott csirkecombot az utca sarkára, vagy valamelyik fa alá, csak mert "utálja a macskákat", vagy a ház gondnoka, aki mérgező, maró hatású vegyszert szór szét totálisan szakszerűtlenül és mindenféle figyelmeztető jelzés nélkül a ház körül a járdán, csak hogy "ne pisiljenek oda a kutyák" . Közterületen ilyet elhelyezni tilos. Ha ilyet találunk, azonnal helyezzük nylonzacskóba és vigyük olyan helyre, ahol kutyák, macskák nem találhatják meg. Ha láttuk az elkövetőt, miközben épp "dolgozott az ügyön", akkor készítsünk fotót, vagy videofilmet az eseményről, és tegyünk feljelentést a kerületi jegyzőnél, vagy a rendőrségen. A fotók mellé csatolhatjuk a bezacskózott mérget is.

Nem árt az ilyen embereket felvilágosítani, persze okosan, és támadás nélkül. Ők fel se fogják, hogy azt a játszótértől 5-10 méterre elhelyezett mérget, akár egy gyerek is felszedheti és lenyelheti, a másik esetben pedig ostobaságában nem néz utána, hogy a tiszta, oldatlan klórmész a vizeletben lévő ammóniával klórgázt alkot, ami igencsak mérgező bárkire.

 

Az állatkínzás egy speciális esete, amikor semmit sem teszünk a baj elkerülésére. Manapság is él az a nézet, hogy "az én kutyám utálja a macskákat (kutyákat, sünöket, stb), minek jött ide az a másik, úgy kell neki". Az önmagában még nem büntetendő, hogy kutyánk nem szereti a macskákat (kutyákat, sünöket, mókusokat, stb) , de az már igencsak elítélendő, hogy nyugodtan szemléljük, ahogy a nagyobb jószág széttépi a kisebbet, akár más fajta, akár fajtársa. Ha ennek tanúja van, az bizony feljelentést tehet az illető tulajdonos ellen, és ha túl agresszívnak találják a kutyát, akár elaltatás is lehet a vége. Érdemes tehát a más egyedekkel agresszív, ellenséges kutyánkat iskolába vinni, ahol a gazdinak való szófogadást és a behívást megtanulja az eb, és ha olyan helyen járunk vele, ahol sok a "potenciális áldozat", akkor fogjuk pórázra őkelmét. Ha a mi jószágunkat támadta meg egy agresszív kutya, és a gazdája nem hajlandó semmit tenni, ugyancsak hívhatunk rendőrt.

 

A felvilágosítás része kell hogy legyen az a fajta információ átadás, miszerint ha egy állat ettől megbetegszik, elpusztul, az állatkínzásnak minősül, és büntetik. Továbbá hogy hol, és milyen formában tehet, ha akar valamit az őt zavaró tényezők ellen. Ha elküldöd melegebb éghajlatra, még inkább fogja csinálni. Ha együttműködést mutatsz, talán lenyugszik és elfogad egy idő után.

 

Ha viszont mindenféle segítségnyújtás, és bejelentés hatására sem történik semmi,  egy komolyabb ügyben elutasítanak minket, vagy minket gyanúsítanak meg alaptalanul, akkor nem árt ha tudjuk, hogy van Magyarországon állatvédelmi ombudsman. Dr. Czerny Róbert készségesen segít a bonyolult állatvédelmi ügyekben. Elérhetőségét az állatvédelmi szervezeteken keresztül találod meg.

 

 

Legvégső esetben, utolsó elkeseredésként elballaghatunk a legközelebbi nyitvatartó újságoshoz, és valamelyik bulvárlap szerkesztőit felhívhatjuk a hírrel. A nyilvánosság behívására a hatóságok is komolyabban foglalkoznak a történtekkel. Az újságban sem kell, hogy megjelenjen a neved. Ha külön kéred, hogy neved és címed ne legyen publikus (írásban kérd mindenképpen!), akkor nem is írhatják ki. Ha mégis, akkor kártérítést és büntetést kötelesek fizetni.

 

Az állatok védelmét az 1998. évi XXVIII  törvény és végrehajtási rendeletei szabályozzák.

Idén kiadták az új szabályokat tartalmazó módosításokat. Olvashatsz róla az "Állatvédelmi törvény" pontban.

Az egyre erősödő társadalmi nyomásra az állatkínzásokat is egyre komolyabban veszik. Sajnos nem egyformán látjuk a tettek súlyát, és ezért a többféleképpen is értelmezhető jogszabályok sokszor egérutat adnak az elkövetőknek.

 

 

 


HÍREK Nektek!

 

Frissítve: 2024.02.29.

Tavasztól újra jönnek a rendezvények!

  • március végén - Húsvéti tojáskereső játék

  • április 21.  - Országos Bulldog Találkozó

  • május 5. - Felelős Állattartás Napja

  • május 12. - Országos Tacskó Találkozó

  • május 26. - Kutyás Piknik

  • június 8. - Civilek Uccája

 

Póráz - mind a 125 adás visszanézhető a youtube-on. (Póráz címen keresd) !

Újra nagy siker volt a kiállításunk a Civil Házban! A Szelidített Paneldzsungel- avagy a felelős állattartás alapjai kiállítást 2000-nél is több látogató tekintette meg! 

Közösségi díjjal jutalmazta a Zuglói Önkormányzat egyesületünket! 

 

Mindennapi fontosságok    - Itt a tavasz!

                                               -  A mozgás öröme

 

Hírek, infók -    Kutyakert képtár (bal oldali menüben)             

Érdekes cikkek: Állati segítség

-     Sétaidő (aktív napi időjárás előrejelzés a jobb oldalon alul)

-     Elveszett!!! (avagy mit tehetsz, ha elveszett kedvenced?) (lásd menü)

-     Találtam!!! (avagy mit tehetsz, ha találtál egy gazdi nélküli kutyát?) (lásd menü)

-     Kisállatbiztosítás - egy hasznos kiadás (lásd menü)

-     GYŰJTÉS! (HASZNÁLATON KÍVÜLI POKRÓCOK, TÖRÜLKÖZŐK, kutya és macskaeledel STB ) (lásd: menü !)

-     Ahol élünk / képtár a Fürediről...

-     Állatvédelem / állat és ember

-     Állatvédelmi törvény Frissítve!

-     Kutyakert/ Mi az a Kutyakert?

-     Olvasnivalók / a közösség ereje

-     Kutyakukák a kerületben

 
Felelős állatartás

Az állattartás rengeteg örömmel ajándékoz meg minket, de nagyon sok felelősséggel is jár!

Olvassátok el!

www.felelosallattartas.hu/index.php

ajánlok egy könyvet, nagyon jó, olvasmányos, kutyás:

www.hazikedvencek.hu/kedvenc/aktualitasok.php#kalauz

 
sétaidő

 Időjárás előrejelzés

 
Hőőőőőőhullláááám
Nagyon meleg lett az idei nyár. Nem ritka a 35-40 fok napközben
Hogyan véded a kutyádat a melegtől?

Rövidre nyírtam a bundáját (1 / 25%)
Sokat fürdetem, szinte mindig vizben van (0 / 0%)
Sokat vagyunk a szabadban, tó, folyó közelében (3 / 75%)
Néha nyakonöntöm vízzel (0 / 0%)
Legyezem (0 / 0%)
Sehogy, eleget liheg (0 / 0%)
Saját ventillátora van (0 / 0%)
Elfüggönyözött szobában tartom (0 / 0%)

Szavazatok száma: 4

Létrehozás időpontja:
2011-07-17 13:24:02

Szavazás lezárva:
2012-03-05 23:00:32


Lezárt szavazások
 
Védekezz!!
Tavasszal kikelnek az élősködők.
Mennyire véded kutyádat ellenük?

Sokat vagyunk szabadban, rendszeresen oltatom, és csepegtetem.
Sokat vagyunk kinn, de elég a sokszori fürdetés és fésülés.
Sokat rohangál, de csak átvizsgálom esetenként, és kiszedem a kullancsot.
Nem vagyunk annyit a szabadban, hogy bármit rá kéne kennem.
Nincs rá szükség, az én kutyámba sose másznának bele élősködők, hová gondolsz??
Nem tudom hogy kellene védekezni
Ha kimegyünk lefújom spay-vel, igaz hogy büdös, de a kullancs-bolha is elkerüli.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre